Nazmiye Hastánc

A röhögős botos tánc

2015. december 22. - Nazmiye

A zenéjébe akkor szerelmesedtem bele, amikor még Mahastihoz hastáncoktatói képzésre jártam. A zene, meg az akkori oktatótanoncok által közösen előadott táncunk hangulatába. Mezdeke arab pop cd-jéről a Hak Lil Eyem számról van szó, ami az elején hosszas férfiröhögéssel kezdődik.

bot3.jpg

Gondoltam, egyszer majd én is írok rá koreográfiát. Röpke 10 év, és előállott az alkalom. :) Úgy gondoltam, elég széles már a tánccsoportunk repertoárja, stílus, eszközhasználat terén, simán belefér egy egyszerű, gyorsan tanulható, laza, a hastáncról egy újabb képet villantó, bulizós tánc. A csajoknak is bejött. Tanítványaimnak.

A kicsik imádták, hogy új eszközzel tanulnak meg táncolni, hogy milyen szép, és hogy micsoda „trükköket” lehet vele csinálni. No, meg a kihívást, hogy sikerül egyszerre, hibátlanul pörgetni, egyensúlyozni.

A felnőtt fellépőcsoporttal pedig nagyon jól szórakoztunk a próbák alatt, az új és új mimikai elemek bevetésével.

Ehhez persze kellett a „sztori” is. A saidi botos tánc egyiptomi néptánc elemekre épül. Eredendően a férfi táncosok használták a botot táncaikban, mint a – szó szerint -legkézenfekvőbb eszközt. A nők kifigyelték őket, ellesték a mozdulatokat, aztán saját bejáratú összejöveteleiken utánozták, kifigurázták azokat, jókat szórakozva közben.

A mi táncprodukciónk arról szól, hogyan látják az egyiptomi asszonyok a férfiak botos táncát.

bot.jpg

Akik már hastáncolnak, bizonyára tudják: akkor tuti a tánc, ha annyira, de annyira könnyűnek tűnik. Mert akkor az előadás már könnyed, minden magától értetődő, ugyanakkor a szakértő szemek is elégedettek lehetnek, a ritmusra a megfelelő, jellegzetes, a stílust jelző elemek sorakoznak gördülékenyen egymásra fűzve.

No, ez is egy ilyen tánc. :) A forgásokhoz nagyon gyorsnak kell lenned, és pontosnak a megálláshoz. A bot pörgetésekor a csípőmunkával tartod az ütemet. Az ugra-bugrának pici, lefelé irányuló, föld felé húzó lüktetése kell, hogy legyen, és így tovább, az arcodról nem is beszélve.

boten.jpg

Mikulás előestéjén adtuk elő először, vendégfellépőként Nurgülék hastáncestjén.

Mosolygós arcok néztek vissza ránk, intenzív tenyér összeütögetésekkel. Örülünk, hogy nemcsak nekünk tetszik. :) Kislánytanítványaim februárban állnak vele először színpadra.

Ja, a táncnak nincs még címe. Ha van ötleted, írd meg!

A fotókat Rodler Miklós készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://nazmiye.blog.hu/api/trackback/id/tr108191764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.