Termékenységi tánc az őskorban

 A hastánc, pontosabban az orientális tánc a világ legrégebbi táncformáiból alakult ki. Kb. 7000 éves múltra tekint vissza. Régészeti bizonyíték /pl: spanyolországi kőkorszaki barlangrajzok/ van arra, hogy már az őskorszakban művelték, speciális termékenységi táncként alkalmazták, ahol kizárólag lányok, asszonyok táncolták. Közép-Afrikában például a szülés előkészítésére használták, énekszó, taps, és a szülési mozdulatok eltáncolása jellemezte.

Vallási és örömszerző tánc az ókorban

 Az ókori Egyiptomból, Görögországból, a sumérok földjéről szintén maradtak ránk feljegyzések, eszközök, tárgyak, melyek táncosokat ábrázoltak: pl. szobrok, görög vázák. Ezeken a táncosok fúvós hangszerekre, fátyolban, "alig ruhában" táncolnak.

A görögök történelmük során titkos szertartásokon vettek részt, melyek szerves részét képezte a tánc. Ezek kezdetben Dionüszosz, Bacchus természetisteneket imádó, féktelen, orgiaszerű szertartások voltak, majd a többi, termékenységgel összefüggésbe hozható isten, istennő imádata is /pl. Afrodité, Artemis/ hasonlóképpen zajlott: éjszakai szertartások, alsóneműt viselő, papnők, szűzek, leányok, asszonyok ütős, csörgős, fúvos hangszerekre történő, rajongó, önkívületi, buja, eksztatikus táncokkal imádják istenüket, ahol gyakran kígyókat is alkalmaztak.

Az ókor Egyiptomban, az Újbirodalom idején (i.e. 16-10 sz.) vált nyilvános tánccá ez a fajta tánc, a rabszolgáktól a királyokig, mindenki táncolt. Könnyű fátylat, csípőkendőt, kar- és bokaékszereket viseltek a táncosok.

Többféle táncot táncoltak, köztük vallási táncokat: mámoros, szenvedélyes táncokat isteneik tiszteletére, aratási, termékenységi körtáncokat, temetési táncokat. De táncoltak fesztiválokon, ünnepségeken, esküvőkön, vacsoraesteken.

Az ősi egyiptomban a táncosok koreografált harci táncokat is előadtak ünneplésül vagy történetek elmesélésére. Voltak hárembeli táncok, melyeket, mezítláb, alig felöltözve /szoknyácska, csípőöv, ékszerek/ vagy teljesen meztelenül adtak elő. Ezeknek célja a hárem urának örömszerzése volt. A háremeken belül a nők saját örömükre táncoltak. Az utcai táncok énekkel és hangszerrel kísért pantomin jellegű, akrobatikus táncok voltak.

Később a tánc kikerült a templomi, vallási területről és világivá vált, hivatásos táncosok, majd művelt kurtizánok űzték, akik mind fegyvertáncokat, mind buja, nőies, kéjvágyó táncokat mutattak be különböző rendezvényeken a vendégek szórakoztatására, a csípőjük forgatásával, csavarásával, ringatásával, hirtelen rántásaival.

A kereszténység elterjedésével a táncosok visszavonultak a kisebb városokba ill. Keletre mentek, Konstantinápolyba, ahol egyre népszerűbbé váltak a látványosságok és táncok.

A hastánc eredete

 Sokan vélekednek úgy, hogy India a lehetséges forrása az orientális táncnak és ritmusoknak, legrégibb történelme és kifinomult ritmusai alapján. Másik feltételezett forrás: az ősi sumér civilizáció, melyet a főníciai és a környező kultúrák befolyásoltak.

Indiában az ősi városokból /Harappa, Mohenjo Daro/ táncoló lány agyagfigurák is előkerültek. Nagy valószínűséggel a valláshoz kapcsolódhatnak, mivel Indiában a tánc fontos részét képezi a vallásnak. Többen úgy tartják, hogy az Indus völgyének korai táncosai templomi prostituáltak voltak, de ezt ma már lehetetlen megállapítani. Az indiai építészet csúcskorában természetszerűen kapcsolódtak táncosok a templomokhoz.

A dévadászik Isten szolgái voltak, a legnagyobb tisztelet övezte őket, luxusnegyedekben laktak, zenei és táncos képzettségük volt, több nyelven beszéltek, hasonlóan, mint Egyiptomban az almeh-k. Patrónusukat intellektuálisan ösztönözték, amire a feleségek képtelenek voltak.

A nem templomi táncosok a tavaifok voltak, kifinomult, művelt kurtizánok, a kultúra letéteményesei. Később ezek a táncosok feltűntek más országokban is, ahol bajadérok néven váltak ismertté. A táncosok az indiai társadalom elfogadott részesei voltak. A 19. században a dévadászik jogfosztásával és az európai hatalom erősödésével a ez a tánc hanyatlásnak indult, erkölcstelenné vált, s hozzájárult a templomi táncosok hanyatlásához.

Az orientális tánc történetében nagy jelentőségük van a cigányoknak, akik kultúrájukat meghonosították azokban az országokban, ahol keresztül vándoroltak. Eredetileg Indiából indultak, átkeltek, majd szétszéledtek Európába, és Andalúziában állapodtak meg. Vándorlásuk kb. 1000 körül kezdődött.

Utazásaik során szórakoztatásból és egyéb munkákból tartották fenn magukat. Az emberek pénzt dobáltak nekik, amit ruhájukra varrtak fel, innen ered a rázókendők, ruhák pénzérmékkel díszítése. Zenéikben és táncaikban fellelhető az indiai és az arab, perzsa behatás. A ghawazee-k és török csengik is az Indiából elvándorolt roma törzs tagjainak leszármazottai.

Hastánc az iszlám világban

 Az iszlám térhódítása után a másokat nyilvánosan szórakoztató nők természetesen nem a mohamedánok, hanem a bevándorló törzsek leszármazottai voltak. E táncosnőknek alacsony volt a társadalmi megbecsülésük, kivéve néhány speciális, bizonyos szertartásokhoz kötődő táncost. A törökök évszázadokon át uralták Európa, Ázsia, Afrika jelentős vidékeit, s ebből kifolyólag többezer féle néptánc létezett a török birodalomban.

Az iszlám tánctiltásai főként a városokat érintették, az elszigetelt falvak folytatták hagyományaikat, ahol a tánc a mindennapi élet része volt. A török néptánc számos hasonlóságot mutat a balkáni táncokkal. A török hastánc pedig ezekből az elemekből merít.

Vidékenként más-más eszközök jellemzik a táncost: gyertya, kard. Táncoltak körtáncokat, vallásos táncokat és pusztán szórakoztató táncokat is, ünnepségeken, esküvőkön, ceremóniákon. A török táncosnő fontos kelléke volt a könnyű fátyol. Táncát aritmikus és poliritmikus zenére adta elő, hangszeres kíséretben, a has játékával, testtekerésekkel, letérdeléssel kombinálva.

Ma a Közel-Keleten és Észak-Afrikában az orientális táncok jelentős részét kizárólag nők táncolják. Eredeti környezetében családi vagy közösségi ünnepeken táncolták ezeket, de a férfiak és a nők kizárólag saját nemük társaságában. Örömtánc volt, a nőknél a nőiség, a férfiaknál a férfiasság megélésének lehetősége.

A mozdulatnyelv szinte tájanként változik, de vannak közös ősmozdulatok, mint pl. a függőleges hullámok, vízszintes nyolcasok, csípőcsúsztatások, körzések. Ezekben az országokban a nemeket még mindig elkülönítik egymástól. A férfiak és nők külön szórakoznak, ám a férfiak összejövetelére szórakoztatóművészeket is meghívnak.

A hastánc Nyugaton

 A "Nyugat" az 1870-es években, a világkiállításon fedezte fel "kelet táncát", ahol a furcsa mozdulatoktól meglepett nézők hastáncnak keresztelték el, holott a keleti tánc ennél jóval kifinomultabb, s többet jelent. Ezt követték a különböző tánc- és filmművészek által megalapított szórakozóhelyek (1940-es, 50-es évek Kairóban), majd iskolák, stílusok, a hagyományos keleti, népi mozdulatok a nyugat mozdulataival történő ötvözése, a showtánc, a raks sharqui, majd az amerikai törzsi tánc kialakulása.

A mai világban a hastánc fénykorát éli. Sokféle változatban és értelmezésben van jelen, művészek dolgoznak azon, hogy hagyományos formáit életben tartsák. Magyarországon is egyre több hastánciskola nyitja meg kapuit, számtalan, magát hastánctanárnak kinevező amatőr hirdeti és tanítja az orientális táncot.

Sok a jó táncos, ám kevés a valódi tanár, a háttérismeretekkel, zene-, tánctörténetben, keleti ritmusokban, s a tanítás mikéntjében, a mozdulatok átadásában képzett oktató. Ebben az útvesztőben mindenkinek a saját tapasztalatai alapján kell megtalálnia a számára megfelelő utat a hastánc világának felfedezésében. Sikerülni fog, csak el kell kezdeni! Táncra fel!

Forrás:
www.bdancer.com/history
Tazz Richards /szerk./: A legősibb tánc újrafelfedezése HASTÁNC
Aziza: Hastánc. Harmónia, életerő, testformálás, erotika